Vakon születünk, de..!

Palkó Julián atya tanítása

Az ember ’vakon’ születik, az áteredő bűnben, ezért nem ’láthatja’ Istent. Minden egyes emberre vonatkoztatva kérdezhetnénk: „Ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy ’vakon’ született?” Jézus válasza: „Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne.” Isten tettei a legradikálisabban a keresztségben nyilvánulnak meg az emberben, újteremtés által: „Ingyen igazul meg, Isten kegyelméből, a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt engesztelő áldozatul az Ő vérében azoknak, akik hisznek.” A keresztséget jelezve, „Jézus a földre köpött, a nyállal sarat csinált, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: Eredj, mosakodj meg a Siloe tavában! Ez küldöttet jelent. Elment, megmosdott, és ép szemmel tért vissza.” Az Isten küldöttje Jézus. A vakon született, engedelmessége által, ’Őbenne’ fürdött meg, Ő adott neki hitet, Ő teremtette újjá, nyitotta meg testi és lelki szemét, hogy meglássa Őbenne, Jézusban az Istent. (Jn 9,2k; Róm 3,24k)